




(Szombathely, 1894. ápr. 13. – Budapest., 1934. jún. 18.)
Festő, grafikus, Kossuth-díjas (1948; posztumusz), a magyar képzőművészet egyik nagy alakja.
„Apja műhelyében asztalosmesterséget tanult. Korán kezdett rajzolni, majd egy címfestő festeni tanította. Az I. világháborúban bal karja megbénult. 1916-tól Budapesten élt. 1917-ben a Ma szerkesztőségében kiállították rajzait. Ezután Vedres Márk javaslatára Kernstok Károly szabadiskolájában sajátította el a festészet és rézkarc ismeretét. 1916–18 között főleg ceruza- és tusrajzokat készített. A Tanácsköztársaság idején Nyergesújfalun készült festményei Kernstok hatását tükrözik. 1922-ben a Belvederében rendezett gyűjteményes kiállításával zárult első festői korszaka. 1923–26 között Bécsben megismerkedett a baloldali emigránsokkal, s belépett az Osztrák Kommunista Pártba.
E korszaka idején műveiben a német expresszionista festészet hatása mutatkozik. 1925-ben Bécsben mutatta be Menekülők c. festményét, 1927-ben az Ernst Múzeumban rendezett kiállítást. Bécsi politikai élményeinek hatása 1928–29 között jelentkezett festészetében. Ebben az időben kapcsolódott be intenzíven az illegális kommunista párt munkájába. Lakása egyben illegális találkozóhely is volt. A párt megbízásából készítette ebben az időben grafikai fő művét, az 1514 c., a Dózsa-féle parasztfelkelés által ihletett fametszetsorozatot. Utolsó festészeti korszakát Végzés (1930), Alvó (1932), Kivégzés (1932), Vasút mentén (1932), Anya (1934) c. művei képviselik. 1931 körül Dózsa-sorozatát rézkarcba vitte át. 1930-ban készült szatirikus tusrajzsorozata a polgári társadalom bírálata.
A nyomor és betegség korán vetett tragikus véget életpályájának. 1934-ben az Ernst Múzeumban, 1948-ban a Fővárosi Képtárban, majd Szombathelyen, 1954-ben a Szépművészeti Múzeumban, 1965-ben az MNG-ben rendeztek műveiből emlékkiállítást. Az 196o-í Velencei Biennálén és Amszterdamban, 1961-ben pedig Rómában állították ki műveit. Művészete az expresszionizmus nagy áramlatába kapcsolódott, de élete utolsó éveiben teljesen egyéni formanyelvet teremtett magának, a szigorú képszerkesztés, a lírai színvilág és az ihletett emberábrázolás remek ötvözetét.”[1]
[1] Magyar Életrajzi Lexikon

Koncert
 1922
 Olaj, vászon, 160 x 161,5 cm
 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Nagy fa alatt
 1922
 Olaj, vászon, 125 x 120,5 cm
 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Régi temető
 1922
 Olaj, vászon, 75,5 x 68 cm
 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Nagy fa alatt
 1921
 Rézkarc, 95 x 85 mm
 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Az anya
 1934
 Szén, papír, 607 x 522 mm
 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

Pipás önarckép
 1926
 Tus, papír, 309 x 220 mm
 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
(C) 2023 | TISZAÚJVÁROSI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR | Készítette: TPMH